Tavaszi hagyma fajtabemutató Muronyban

Murony bemutató2025a

A FruitVeB és több vetőmag forgalmazó közös szervezésében tartottuk múlt csütörtökön a tavaszi vetésű hagyma fajtabemutatónkat és szakmai rendezvényünket Muronyban, Bondár Imre kolléga hagymaföldjén. A megjelent érdeklődők nem csak a fajtáinkat ismerhették meg, hanem több hasznos előadást hallhattak az aktuális piaci helyzetről és az összefogás szükségességéről. A közös ebéd után pedig szűkebb körben cserélhettek eszmét a szakemberek.

Murony 2025b
A szántóföldön a TAKII fajtái közül a korai MEDUSA F1 most is a legjobb formáját hozta. Nagyon látványosak voltak a széles rendek, amelyek magas hozamot sejtettek. Ez a hibrid a koraisága mellett az erős gyökérzetéének és jó stressztűrésének köszönhető, megbízhatóan magas hozama miatt rendkívül népszerű. A kiválóan tárolható BORNEO F1, szintén jól teljesít Bondár Imrénél. Ebből a fajtából még több hektár a földben volt mivel még legalább tíz nap hátra volt az optimális betakarítási időpontig, de a bemutató miatt két ágyást kiemeltek. Többen megjegyezték, hogy már ezzel a mérettel is bőven megelégednének otthon.
Az újdonságok közül a Hazera középkorai COPPERSTONE F1 fajtája is a kiemelkedő hozamával tűnt ki az átlagból. Itt is elég vastag rendben feküdtek a földön a kiemelt hagymatestek. Az United Genetics tárolási DORYAN F1 újdonsága pedig sötét bronzos színével vonzotta az érdeklődőket. A jelenlévő kollégák reakcióit látva biztosak vagyunk benne, hogy ez a két hibrid is szép jövő előtt áll a magyar piacon.

Murony 2025c

Vegye fel a kapcsolatot!

Megbízható zöldségvetőmagok Orosházáról, az Orosco Kft.-től.